Gyökössy Intézet

Lelkigondozói kurzusok, képzések, szupervízió

2015-06-10
by Gyökössy Intézet
0 comments

Új könyv!

Etika borito 00q-Megjelent Ditrich Bonhoeffer halálának hetvenedik évfordulójára, ETIKA c. műve (az első teljes magyar kiadás). Megrendelhető a szokásos helyen.
“A keresztény etika forrása nem a szubjektív én és nem a világ valósága, még csak nem is a normák és értékek rendszere, hanem Isten valósága e a Jézus Krisztusban adott kinyilatkoztatásban.” “Az egyház megvallja, hogy noha látta a brutális erőszak önkényeskedését, számtalan ártatlan testi-lelki szenvedését, az elnyomást, a gyűlöletet, a gyilkosságot, nem emelte fel szavát ellene, és nem talált módot arra, hogy az áldozatok segítségére siessen. Bűnös lett Jézus Krisztus leggyengébb és legvédtelenebb testvéreinek a pusztulása miatt.”
“Krisztus testén őrjöngi ki magát a világ. A megkínzott azonban megbocsátja bűnét a világnak. Így történik a megbékélés. Ecce homo.”
Dietrich Bonhoeffer
“Vannak-e egyáltalán keresztény megoldások világi problémákra? – töpreng Bonhoeffer, a XX. század erkölcsi gondolkodásának meghatározó alakja egy 1941-es írásában. A kérdés ma még e nagyobb súllyal nehezedik a kereszténységre, mint háromnegyed századdal ezelőtt. Nélkülözhetetlen kalauz ez a töredékesen is teljes mű mindazok számára, akik nem hajlandók kétes megoldásokkal elfojtani az ember sóvárgó igényét, hogy együtt lássa a teremtményt és a Teremtőt, a történelmet és a történelem Urát, a testet és a testté lett Igét.”
Visky S. Béla

2014-10-21
by Gyökössy Intézet
0 comments

Új könyvek rendelhetőek!

Rendelés ide kattintva, vagy a megszokott helyen.


Tanúságtétel

2000 Ft
E kötet tanulmányai eredetileg 2012. április 24–25. között, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben szervezett Brueggemann-konferencián hangzottak el előadás formájában.
A kétnapos rendezvény része volt annak a tanulmányi hétnek, amelyre erdélyi és hollandiai lelkipásztorok közös szervezésében került sor a Kolozsvárhoz közeli Györgyfalván, és amelyen a résztvevők Brueggemann teológiájával ismerkedtek meg közelebbről. A tanulmányi hét témájának apropóját nem utolsósorban az adta, hogy 2012-ben folyamatban volt Walter Brueggemann Az Ószövetség teológiája című könyve magyar fordításának megjelenése.



Catherine Ducommun-Nagy – A lojalitás

2000 Ft
Böszörményi-Nagy Iván első nagy munkája, az Invisible Loyalties (1973) megjelenése óta – a kontextuális szemlélet központi fogalma. Ezt az alapművet német, spanyol és olasz nyelvre lefordították, de mindeddig nem készült sem francia, sem holland fordítása. Ezért írta meg Catherine Ducommun-Nagy a Les Loyautés qui nous libèrent című könyvét, melyben az Invisible Loyalties gondolatait követi, illetve összekapcsolja azokat Böszörményi-Nagy két később megjelent műve, a Between Give and Take és a Foundation of Contextual Therapy elméleteivel, és más tudományágak, az antropológia, a biológia és a neurológia elemeivel.
A szerző a lojalitás fogalmát a kontextuális szemlélet négy dimenziója felől világítja meg, valamint tárgyalja az ötödik, az ontikus dimenziót is. Azokra az elgondolásokra alapoz, amelyeket Böszörményi-Nagy Iván az ontikus dimenzióval kapcsolatosan fogalmazott meg élete utolsó éveiben. A lojalitás a kontextuális szemlélet központi fogalma, ugyanakkor sok zavart is okoz, gyakoriak a vele kapcsolatos félreértések is: fontos lenne pontosan megértenünk és használnunk. Ezért született meg ez a hiánypótló magyar kiadás.