Lelkigondozás

Lelki problémáikkal sokan őrlődnek magukban, mivel úgy vélik, a külső segítség igénybevétele a „lelki gyengeség” jele. Pedig épp fordítva igaz, a nehézségekkel való szembenézés, azok vállalása és kifejezése lelki tartalékokra, én-erőre vall, sokszor a kilábalás előfeltétele.

Egyéni lelkigondozói folyamatot kínálunk azoknak, akik az élethelyzetüket, családi vagy munkahelyi kapcsolataikat megterhelőnek élik meg, esetleg valamilyen veszteséget szenvedtek el.

Számos élethelyzet adódhat, amely lelki, mentális tehertételt jelent, veszteségek, kapcsolati, párkapcsolati, gyermeknevelési problémák, munkahelyi stressz és így tovább… Ezek a helyzetek növekvő feszültséget, esetleg szorongást kelthetnek, nyomott hangulattal, önkárosító magatartással, például fokozott szerhasználattal járhatnak. Bár kezdetben általában nem áll fenn betegség, a tartós feszültség, szorongás azt is okozhat.

Lelkigondozói szolgálatunk munkatársai hitben élő, tapasztalt szakemberek, akik figyelemmel és kellő érzékenységgel fogadják a hozzájuk fordulókat. A Gondviselés áldásával is kísért, kellő időben és módon nyújtott lelki támogatás révén a problémák idővel a személyes fejlődést szolgáló, önépítő tapasztalatokká válhatnak.

Munkatársaink mentálhigiénés szemléletű lelkigondozók. Pszichoterápiát, pszichiátriai kezelést igénylő problémákban sajnos nem tudunk segíteni.

Lelki­gondozók

Lelkigondozásra jelentkezni a „Jelentkezés” rész alatti űrlapon keresztül lehet.

Albert Éva (1)

Albert Éva

mentálhigiénés szakember, gyermekek és fiatalok gyászkísérője, pedagógus
Szentendre
Online
_MCS0497- Gecse Attila (1)

Gecse Attila

pasztorálpszichológiai lelkigondozó, gyászterapeuta, szupervízor
Miskolc
Online
_MCS0627 Grezsa Ferenc (1)

prof. dr. Grezsa Ferenc

pszichiáter szakorvos, mentálhigiénés szakember, szupervizor
Hódmezővásárhely
Online
_MCS0767 Kabai Virág

Kabai Virág

_MCS0469 Kovály Erzsébet (1)

Kovály Erzsébet

lelkipásztor, mentálhigiénés szakember, szupervizor
Dömös, Esztergom, Szentendre
Online
_MCS0679 Lakatos Enikő (1)

dr. Lakatos Enikő

lelkipásztor, klinikai lelkigondozó
Budapest IX.
Online
gyokossyintezet_profil_mucsi-zsofia

Mucsi Zsófia

lelkipásztor, mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető
Budapest
Online
_MCS0573 Nagy Zsolt (1)

dr. Nagy Zsolt

addiktológiai konzultáns
Budapest VI.
Online
_MCS0658 Németh Dávid (1)

dr. Németh Dávid

lelkipásztor, klinikai lelkigondozó
Budapest IX.
_MCS0644 Orsolics Zénó (1)

Orsolics Zoltán Zénó

addiktológiai tanácsadó, családrendszer terapeuta, coach, szupervizor
Budapest XII.
Online
gyokossyintezet-szoke-etelka

Szőke Etelka

lelkipásztor, családi szaklelkigondozó , család- és párterapeuta, "Ölelj át!" csoportvezető
Budapest, Vác
Online
_MCS0757 Thoma László (1)

dr. Thoma László Róbert

lelkipásztor, pszichodráma- és bibliodráma vezető
Budapest IX.
Online
gyokossyintezet_placeholder

Vincze Árpád

mentálhiginés szakember, családterapeuta
Budapest XIX., Kecskemét, Szeged
Online

Jelentkezés

Köszönjük, hogy bizalommal fordul hozzánk! Lelkigondozásra jelentkezni az alábbi felületen lehet.

Jelentkezése csak titoktartásra kötelezett munkatársunkhoz juthat el, aki az Ön által megosztott információk alapján kiválasztja és felkéri azt a segítő szakembert, akinek az elérhetőségét 5-10 munkanapon belül tudatjuk Önnel, és akit Ön már közvetlenül megkereshet.

Ahhoz, hogy megfelelő számú és felkészültségű szakember legyen elérhető a Gyökössy Intézeten keresztül, és a szükséges hosszúságú segítő folyamatokat tudjunk biztosítani a hozzánk fordulóknak, a szolgálat díjazásban részesíti munkatársait.

A református lelkipásztorok támogatását kiemelt fontosságúnak tartjuk, ezért az ő részükre a lelkigondozás díjmentes.

A lelkigondozás díja: 12.000 Ft / alkalom
Egy alkalom 60 perc.

Amennyiben a hozzánk fordulóknak ez túlságosan megterhelő lenne, kérhetnek támogatást, amit lehetőségeink függvényében diakóniai alapunkból igyekszünk biztosítani – támogatási igényét itt jelezheti. Minden hozzánk fordulónak segítséget nyújtunk anyagi helyzetétől függetlenül, kompetenciánk és kapacitásunk mértékéig.

Titoktartási kötelezettségünk a kapcsolatfelvételre és a segítő kapcsolat egész folyamatára nézve érvényes.

Hogyan szólíthatjuk? *
E‑mail címe *
Telefonszáma *
Melyik évben született? *
Ön református lelkipásztor? *
Válassza ki azt a vármegyét, ahol szolgálatunkat igénybe kívánja venni. *
Ha a kiválasztott vármegyében jelenleg nincs elérhető munkatársunk, akkor igyekszünk online segítséget biztosítani.
Kérjük, néhány mondatban foglalja össze, miért fordult hozzánk! *
Kérjük nyilatkozzon, hogy elfogadja az adatkezelési szabályzatot. *

Csoportok, programok

Intézetünk különböző csoportokat és programokat szervez, ahová szeretettel várjuk az érdeklődő lelkipásztorokat.

2024.
április 22.
Hivatásgondozó csoport kórházlelkészeknek_1
Tiszántúl
Debrecen, DEKK Kenézy Centrum, Bartók B. u. 2-26., Kápolna
🞄 Jelentkezés: 2024. április 22-ig
2024.
április 22.
Hivatásgondozó csoport kórházlelkészeknek_2
Tiszáninnen
BAZ Vármegyei Központi Kórház Semmelweis Tagkórház Kápolna, Miskolc, Csabai kapu 9-11.
🞄 Jelentkezés: 2024. április 22-ig
2024.
április 22.
Hivatásgondozó csoport kórházlelkészeknek_3
Dunántúl
Református Egyházközség gyülekezeti terem Siófok, Kele u. 10-13.
🞄 Jelentkezés: 2024. április 22-ig
2024.
április 29.
- május 1.
Ölelj át!
Házaspárkapcsolat-építő kurzus református lelkipásztoroknak
Vác, MotiVÁCiós Továbbképző Központ
🞄 Jelentkezés: 2024. április 10-ig

Támogatást kérő űrlap

Lelkigondozás esetén

Hogyan szólíthatjuk? *
E‑mail címe *
Telefonszáma *
Jelentkezett már lelkigondozásra? *
Az lelkigondozás alkalmankénti díjából mekkora önrészt tud vállalni? *
Kérjük írja le, miért igényli a diakóniai alap támogatását. *
Kérjük nyilatkozzon, hogy elfogadja az adatkezelési szabályzatot. *