Hivatásgondozó csoport kórházlelkészeknek_3
Hivatásgondozó csoport kórházlelkészeknek_3
A Gyökössy Intézet hivatásgondozó munkaága szeretettel várja azon református, dunántúli kórházlelkészek jelentkezését, akik részt vennének az április végén, május elején induló hivatásgondozó csoportban.
Minimum 5 fővel indul a csoport, negyedévente egy alkalom. Egy alkalom 2×1,5 óra. Minden egyes alkalommal más-más résztvevő által hozott szakmai eseteket (problémát) dolgozunk fel.
A szupervízió a szakmai személyiség, a szakmai önismeret fejlesztésének módszere. A csoport segíti a résztvevőket abban, hogy jobban megismerjék szakmai, munkahelyi szerepeiket és tudatosítsák működésmódjaikat. Ennek legfontosabb eszköze az önreflexió, azaz gondolataink és érzéseink megfigyelése, megfogalmazása és megosztása a csoport reflektív jelenlétében. A csoportmunka alapfeltétele a titoktartás mind a résztvevők, mind a csoportvezetők részéről.
A csoportba várjuk azoknak a jelentkezését:
akik szeretnék tudatosítani magukban szakmai működésüket,
akiknek munkahelyi (egyéni vagy közösségi szintű) nehézségeik, dilemmáik vannak,
akik lelkészi hivatásuk kérdéseiben szívesen veszik a testvéri támogatást.
A csoport vezetője: Siba Balázs, lelkipásztor, szupervízor, egyetemi tanár
Helyszín: Református Egyházközség gyülekezeti terem, Siófok, Kele u. 10-13.
Időpontok: Az alkalmak időpontját a részvevőkkel közösen jelöljük ki.
A részvétel díja: A program az Kórházmisszió és Gyökössy Intézet közös szervezésében valósul meg, a részvételhez való hozzájárulás 2.000 forint/fő/alkalom.
Kérjük, hogy lelkészházaspárok esetén csak a pár egyik tagja jelentkezzen a kontraindikáció miatt! Ugyanezen okból az azonos intézményben szolgálók közül is egy lelkipásztor jelentkezését várjuk!
Jelentkezés: 2024. április 22-ig
Helyszín
Református Egyházközség gyülekezeti terem Siófok, Kele u. 10-13.
Csoportindulás
2024. április vége-május eleje
Vezető
Siba Balázs, lelkipásztor, szupervízor, egyetemi tanár
Részvételi díj
2000 Ft/fő/alkalom
Jelentkezési határidő
2024. április 22.
Jelentkezés
Jelentkezéshez töltse ki a jelentkezési űrlapot, amelyet a “Jelentkezem” gombra kattintva érhet el.