Ketten hármasban

Ketten hármasban

2026.
november 13.
- november 14.

Idén újra megrendezzük a Ketten hármasban elnevezésű lelki elvonulásunkat, melyet lelkipásztorok és házastársaik részére terveztünk.

Ez a program azt kívánja szolgálni, hogy mint házastárs megoszthassuk egymással hitünk harcait, küzdelmeit, reményeit és örömeit. A szolgálatok forgatagában nehéz együtt úgy elcsendesedni, hogy érdemi módon találkozhassunk a házastársunkban lakó Istennel is. Jó reménységgel vagyunk arra nézve, hogy ez a két nap segítségül szolgálhat abban, hogy növekedjünk és a házastársak egymás hite által közelebb kerüljenek Istenhez. Bízunk benne, hogy ez fordítva is igaz lehet: Isten közelségében a házaspárok egymáshoz is közelebb kerülhetnek. Szeretettel hívunk benneteket erre a reményeink szerint gazdag áldást tartogató útra! (A program tartalma ugyanaz, mint tavaly.)


Helyszín: Galyatető, Imádság Háza
Elhelyezés kétágyas, fürdőszobás szobákban
Időpont: 2026. november 13. péntek 12 órától, szombat 15 óráig

A program pénteken ebéddel kezdődik. Kérjük, hogy a jelentkezők végig legyenek jelen.

A programot az MRE Gyökössy Intézete szervezi és támogatja, a résztvevők által fizetendő regisztrációs díj: 15 000 Ft/pár. Szükség esetén támogatás igényelhető.

Jelentkezési határidő: 2026. október 10.

A programot a meghittség megőrzésének érdekében minimum 5 maximum 10 pár részvételével valósítjuk meg.

A jelentkezéseket a beérkezések sorrendjében fogadjuk, azonban a létszámkorlát miatt csak akkor tekinthető véglegesnek a jelentkezés, ha arról a megerősítő válaszlevél is megérkezik.

A jelentkezéseket az alábbi űrlapon várjuk, a jelentkezéssel egyidőben kérjük a regisztrációs díj befizetését is.

Számlaszám: Magyarországi Református Egyház Gyökössy Endre Intézete 10701094-74603523-51100005

Közleménybe kérjük beírni a következőket: Ketten hármasban (résztvevők nevei)

Lemondás esetén a befizetett összeget csak szeptember 30-ig áll módunkban visszafizetni.

Kérdéseikkel forduljanak bizalommal Szőke Etelkához (szokeeta@gmail.com).

Helyszín

Galyatető, Imádság Háza

Időpont

2026, november 13. 12.00-tól, 2026. november 14. 15.00

Vezető

Szőke Etelka, Szőke Attila lelkipásztorok és Kovács Endre teológus

Részvételi díj

15.000 Ft /pár

Jelentkezési határidő

2026. október 10.

Jelentkezés

Jelentkezéshez töltse ki a jelentkezési űrlapot, amelyet a “Jelentkezem” gombra kattintva érhet el.