Online hivatásgondozó csoport református lelkipásztoroknak
Online hivatásgondozó csoport református lelkipásztoroknak
A Gyökössy Intézet szeretettel várja azon református lelkipásztorok jelentkezését, akik részt vennének a 2026. őszén induló online hivatásgondozó csoportban. Az előzetes terveink szerint maximum 8 fővel indul a csoport, kb. 8-10, a résztvevők létszámától függő számú alkalommal. Minden egyes alkalommal más-más résztvevő által hozott szakmai eseteket (problémát) dolgozunk fel.
A csoport a szupervízió módszerével dolgozik, ami a szakmai személyiség, a szakmai önismeret fejlesztésére irányul. A csoport segíti a résztvevőket abban, hogy jobban megismerjék szakmai, szolgálati szerepeiket és tudatosítsák működésmódjaikat. Ennek legfontosabb eszköze az önreflexió, azaz gondolataink és érzéseink megfigyelése, megfogalmazása és megosztása a csoport reflektív jelenlétében. A csoportmunka alapfeltétele a titoktartás mind a résztvevők, mind a csoportvezetők részéről.
A hivatásgondozó csoportba várjuk azoknak a jelentkezését:- akik szeretnék tudatosítani magukban szakmai működésüket,
– akiknek szolgálati helyükön (egyéni vagy közösségi szintű) nehézségeik, dilemmáik vannak,
– akik lelkipásztori hivatásuk kérdéseiben szívesen veszik a testvéri támogatást.
A hivatásgondozó csoport vezetője: Kerekes Márton református lelkipásztor, szupervízor, coach.
A csoportalkalmak a tagokkal előre egyeztetett időpontban, kb. kétheti rendszerességgel lesznek.
A részvétel díja: A program a Gyökössy Intézet szervezésében valósul meg, a részvételhez való hozzájárulás 2.000 forint/alkalom/fő.
Jelentkezési határidő: 2026. július 31. (A csoport létszáma korlátozott, a részvételt a jelentkezési sorrend alapján tudjuk biztosítani)
Kérdéseit felteheti a gyokossyintezet@reformatus.hu e-mail címen is.
Helyszín
online
Csoportindulás
2026. őszén
Vezető
Kerekes Márton református lelkipásztor, szupervízor, coach.
Részvételi díj
2000 Ft/fő/ alkalom
Jelentkezési határidő
2026. július 31.
Jelentkezés
Jelentkezéshez töltse ki a jelentkezési űrlapot, amelyet a “Jelentkezem” gombra kattintva érhet el.