Isten mellett utazni az anyósülésen

Feke György

Növekedni az imádságban

A lelkész mások és az élő Isten közötti kapcsolat születésénél bábáskodik és ezek ápolásán munkálkodik. De a sok szolgálati feladat között mennyi figyelme jut a saját lelki életére? A Gyökössy Intézet szakembereivel a személyes istenkapcsolat fontosságát és a szolgálók imaéletére leselkedő veszélyeket járjuk körül, valamint tanácsokkal szolgálunk azoknak, akik elmélyülésre vágynak.

Az ima elengedhetetlen része az istenkapcsolatunknak. Ám ha az imádságra pusztán racionális eszmecsereként tekintünk, akkor ez az Isten és az ember közötti kapcsolatunk épphogy kárára lesz – állítja Kovács Endre református teológus. Szerinte a kapcsolati mélység fokozatos kiszorulásáért nemcsak az interakció hiánya lehet a felelős, hanem az interakció beszűkülése is. Korunk túlracionalizált kultúrájában a személyes interakció gyakran gondolataink megosztására szűkül: 

„Az eszmecsere nagyon fontos része az ember és az Élő Isten találkozásának, de az ember sokkal gazdagabb, mint csupán a gondolatai. Hiszen Isten, aki a maga képére teremtette az embert, maga is sokkal nagyobb, mint a gondolatai. Énünk része az értelmünk mellett az emlékezetünk, az intuícióink, a testünk, vagy épp az érzelmeink is.”

_{Kovács Endre teológus, lelki kísérő}

Ahogy a legnagyobb parancsolatban áll, hogy Istent teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből szeressük; úgy imádságunk akkor lesz teljes, ha abban egész énünk Isten felé fordul és ha Isten egész valónkban érvényesül.

Veszélyek a szolgálók imaéletére

A lelkipásztorok szolgálatában a befelé és a kifelé figyelés egyensúlya kritikus. Teljesítményközpontú világunkban a lelkészekre különösen erős elvárás nehezedik, hogy mérhető eredményeket mutassanak fel: hányan járnak a gyülekezetébe, hány gyermeket és felnőttet keresztelt, hogyan prédikál, milyen a megjelenése? Hogy milyen a lelki élete, az sokszor csak a sor végén kullog, mert láthatatlan, pedig ettől függ minden más – osztja meg tapasztalatait a szakember. Óriási a nyomás a lelkészeken, hogy a mérleg kifelé figyelés felé billenjen. Könnyű elszakadni a belső forrástól, úgy is, hogy az elszakadás észrevétlen marad. Ezért is olyan gyakori a kiégés és az elmagányosodás. Nagy szükség van arra, hogy támogassuk egymást abban, hogy ki-ki visszataláljon elhívása igazi magjához, az élő forráshoz. Nemcsak egyszer, hanem újra és újra.

A lelkészi munka másik foglalkozási ártalma, hogy a legtöbb helyzetben vezetőként van jelen: a gyülekezetben, a kiscsoportokban, a presbitériumban, a hivatalban, a falu vagy a város közösségében. Ezt várják el tőle. Az imádság terében az irányítás nem működik: ott mindannyian csak úgy lehetünk jelen, mint másodikak. Az imádság lényegét a követésben kell keresnünk. A vezető szerepet betöltő emberek számára az imádság gyakorlásához ezért egy mentális váltás szükséges, amire ha nem figyel, akkor azt az imaélete sínyli meg. Követővé kell válnunk. Még a legodaadóbb szolgálat mellett is eljuthatunk odáig, hogy csak akkor imádkozunk, amikor áldást kérünk mások életére, egy épület felszentelésére, vagy éppen igehirdetésünkre, de úgy, mint a projektek vezetői.

Ebben a működésben az imádságnak az az aspektusa, melyet az önátadás és az igazodni vágyás, a hódolat és Isten jelenlétének elismerése határoz meg, könnyen kimaradhat az életünkből – figyelmeztet a szakember.

A nagy terhelés és sok a feladat mellett, kiválthatja-e a személyes imaidőt a felkészülés egy-egy alkalomra vagy maga a szolgálat? Hiszen mindkettő komoly lelki élmény lehet. Kovács Endre szerint „Isten sokszor ad nekünk is a szolgálat során – ez kétségtelen. De szükségünk van arra, hogy időről időre mi magunkra nézve is kimondjuk: »Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség«, az én életemre nézve is. Ez olyan, mint amikor a repülőn leesik az oxigénmaszk. Előbb magunkra kell feltennünk, csak utána tudunk segíteni a másiknak. Ha ezt nem tesszük meg, könnyen mindketten bajba kerülünk. Jézusnak az a hívása, hogy maradjatok én bennem, tanítványainak szól. Személyesen. Azt a fajta imádságot, amit csak Isten lát, semmi nem helyettesíti.”

Hogyan mélyülhet a kapcsolat Istennel?

A Gyökössy Intézet munkatársa régóta vezet imádságos elvonulásokat, tapasztalatai alapján a következőket javasolja, ha imaéletünk megújítására vágyakozunk: 

1. „Legyen gondod önmagadra…” (1Tim 4,16) – A Gyökössy Intézet vezérgondolata Pál apostol kétszer ismételt hangsúlya, amit az egyik alkalommal az efézusi gyülekezet vezetőinek, a másik alkalommal Timóteusnak helyez a szívére. Az, hogy figyeljünk arra, hogyan vagyunk, csak akkor valósulhat meg, ha időről időre félrevonulunk, ahogy Jézus is tette, és ahogy erre tanítványait is hívta.
2.  „Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46,11) – Van Isten valóságának egy olyan dimenziója, amely csak akkor tárul fel előttünk, ha elhallgatunk. Nemcsak átvitt értetemben, hanem szó szerint. Ezt érdemes időnként gyakorolnunk, úgy a személyes istenkapcsolatunkban, mint közösségileg, akár az istentiszteleten is, úgy is, hogy egy időre valóban csendben vagyunk.
3. Befogadó szívre van szükségünk ahhoz, hogy Krisztus valóban otthonra leljen a szívünkben és szeretete gyökeret verjen bennünk (Ef 3,17). – Ahogy már utaltunk rá, az élet legtöbb területén mi vezetünk, de az imádságban akkor vagyunk a helyünkön, ha átadjuk az irányítást. A kormányt Jézusnak kell adnunk, nekünk pedig meg kell tanulnunk az anyósülésről bízni benne. Nos, ez nem elméleti tétel: vagy napi gyakorlat, vagy csak egy gondolat.
4. „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz” (Zsolt 139) – így imádkozik Dávid. Érzelmi tudatosság nélkül nincs igazi közelség, sem emberekhez, sem Istenhez, mert a valódi kapcsolat kölcsönösségen alapul. Az imádságba be kell vinnünk a tapasztalatainkat is, őszintén fel kell őket vállalni és tárni Isten előtt. Csak így mélyülhet el a kapcsolatunk Istennel, ha szembenézünk szívünk tényleges valóságával.
5. „Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy Istentől valók-e.” (1Jn 4,1) – Nem elég szembenézni a bennünk munkáló erőkkel, elismerni is megnevezni őket. Meg kell tanulnunk megkülönböztetni: mi az, ami mibelőlünk jön, saját szükségeinkből és egónkból, mi az, ami a Gonosztól jön, és mi Istentől.
6. „Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.” (Róm 12,5) – Isten gyakran a Lélek közössége által hordoz és erősít bennünket – ez az imádságban sincs másként. Szükségünk van a lelki életet támogató közösségre. Ezért is fontosak az imádságos elvonulások, képzések, imakörök vagy éppen kísérői beszélgetések.
7. „A Lélek a mi lelkünkkel együtt tesz bizonyságot arról, hogy Isten gyermekei vagyunk.” (Róm 8,16). – Isten személyesen szólít meg és formál bennünket. Az imádságban való növekedéshez az általános útmutatások mellett elengedhetetlen, hogy saját lelki alkatunkra, élethelyzetünkre és életszakaszunkra is figyeljünk. Ebben nyújthatnak segítséget a baráti lelki beszélgetések, a lelki kísérés vagy a levél- és naplóírás csendes pillanatai.

Az életünk zarándoklat Jézussal

Mindezekben gyakorolhatja magát, aki részt vesz a Gyökössy Intézet júliusi rendhagyó imádságos elvonulásán. Szakács Gergely pápai és Balogh Tamás gödöllői lelkipásztor a Bakonyba invitálja a kollégákat és házastársaikat egy ötnapos imádságos gyalogtúrára: 

„A zarándoklattal kapcsolatban sok reformátusban van egyfajta távolságtartás annak katolikus felfogása miatt, pedig bibliai alapja van. Gondoljunk csak Ábrahám Istentől rendelt utazásaira, Izrael pusztai vándorlására és Jézus vándorprédikációira.” 

A zarándoklat nem arról szól, hogy bűnbocsánatot nyerjünk – hangsúlyozza Szakács Gergely –, hanem hogy a résztvevők kiszolgáltatják magukat Istennek a természetben, hogy imádkoznak és hogy – ebben az esetben – minden este megélik a közösséget az úrvacsorában. „Félelmetes, mennyi bizonytalanságot hordoz magában egy nap, ha kilépek a megszokott életteremből, ugyanakkor tekinthetek erre úgy is, hogy odaadom magamat Istennek, hogy történjen velem, aminek történnie kell – teszi hozzá a szervező. – Nemcsak arra figyelek, hogy fáj a lábam, nőtt egy vízhólyagom, elfáradtam, izzadok, van egy kullancs a lábamban, amit majd ki kell szedni, hanem örülök a természetnek, a csendnek, annak, hogy az Istennel vagyok, hogy odafigyelünk egymásra.”

„Istennel mindig az »itt és most«-ban tudunk találkozni. Pont úgy, ahogyan éppen vagyunk, ahogy történnek velünk az események” – veszi át a szót Balogh Tamás, az idei zarándoklat témájának ötletgazdája. Mint mondja, a zarándoklat az élet metaforája: haladunk a mennyei Jeruzsálem felé, de miközben a célra tekintünk, nem érdemes elmenni Jézus mellett, aki útitársul szegődik hozzánk, megszenteli, megtermékenyíti, értelemmel tölti meg minden napunkat. Példának Dietrich Bonhoeffert hozza fel, aki utolsó éveiben, mikor arról kérdezték, miért nem ír az eszkatológiáról, azt mondta: hisz a mennyországban, de ha már börtönben van, ezt kell Istennel megélnie. Balogh Tamás és Szakács Gergely nemcsak feltöltődés ígéretével szervezik ezt az ötnapos elvonulást lelkészeknek, hanem ennek a szemléletnek a begyakorlására szeretnének lehetőséget adni.

Idegenvezetők az imádság terében

Szintén az imádságban való növekedésben kínálnak segítséget a Gyökössy Intézet lelki kísérői. „Két ember időről időre bizalommal leül egymással beszélgetni, azzal a közös megegyezéssel, ezekben a beszélgetésekben a legfontosabb személy a harmadik fél: Isten” – mutatja be ezt a szolgálatot Kovács Endre. Mint mondja, a lelki kísérés jellegénél fogva nem lélektani segítő beszélgetés, hanem spirituális kísérés: saját imaéletünkre reflektálhatunk egy másik emberrel, hogy mit élünk át az Isten felé fordulásban, mit és hogyan cselekszik bennünk, mire hív minket.

Református hitünk szerint nincs szükség közbenjáróra, harmadik félre az Istennel megélhető személyes kapcsolathoz. Mi értelme akkor a lelki kísérésnek? A teológus szerint egyáltalán nem nélkülözhetetlen az egészséges lelki élethez, de hasznos eszköze lehet a kegyelemnek:

„Egy-egy őszinte beszélgetésben sokszor úgy találkozunk saját magunkkal, hogy az minket is meglep. Úgy tudunk megnyílni a másiknak, úgy tudunk észrevenni, kimondani valamit, ahogy egyedül nem biztos. A lelki kísérő olyan légkört teremt, amiben képesek vagyunk magunkkal mélyebben szembenézni, újra és újra ráirányítja a figyelmünket Istenre, akár egy lelki idegenvezető.”

Van, akinek évtizedek óta van lelki kísérője, másnak elegendő néhány alkalommal. A lényeg, hogy megtanuljunk mindenfajta érzést és helyzetet, életünk legnagyobb örömétől a legmélyebb fájdalmáig, odafordítani Isten elé, és figyelni arra, hogy ő mit kezd vele.

A Gyökössy Intézet segítő beszélgetései, csoportjai és egyéb programjai integratív szemlélettel szolgálják a lelki egészség ápolását. A lelkigondozás, a hivatásgondozás, valamint a pár- és családkapcsolat mellett a lelki kísérés is kiemelt területe a szolgálatuknak. Ezen belül a már említett zarándoklat és a lelki kísérés mellett egyéni és házaspároknak szóló imádságos elvonulásokat, valamint kifejezetten a lelki kísérőknek szóló műhelynapokat is szerveznek, novemberre pedig meghirdették az imádság hetét.

Bővebb információ: Lelki kísérés – Gyökössy Intézet