Száraz november? Józan élet!
A cél nem csupán az, hogy lemondjunk az alkoholról, hanem hogy az életünk ne körülötte forogjon – mondja Nagy Zsolt addiktológiai konzultáns, akivel a túlzott alkoholfogyasztási szokások kialakulásáról, a függőség káros hatásairól és a felépülés lehetőségéről beszélgettünk.
– Mi a baj az alkohollal? Mi, magyarok, büszkék vagyunk az ezeréves borkultúránkra, de Jézus kezében az utolsó vacsorán is fontos szerepe volt, azóta is része a liturgiának…
– Valóban, az alkohol évezredek óta része az emberi kultúrának, de azért azt tegyük hozzá, hogy biokémiai szempontból idegméreg.
Jótékony hatásai kis mennyiségben érvényesülnek, nagy mennyiségben és tartós használat esetén nagyon komoly károkat tud okozni.
– Tehát nem az alkohollal önmagában van gond, hanem a fogyasztásával?
– Pontosabban az alkoholfogyasztók egy részének az ivási mintázatával és az ebből következő problémákkal. A magyarországi népesség 25–30%-a egyáltalán nem fogyaszt alkoholt, majdnem 50% szociális ivó, ami azt jelenti, hogy ritkán, sosem kockázati helyzetben, akkor sem sokat iszik. A fennmaradó körülbelül 20%-nak nem egészséges a viszonya az alkohollal. Egyik felük tekinthető kockázati vagy nagyivónak, a másik pedig alkoholfüggőként diagnosztizálható.
– Azért ez sem kevés ember.
– Különösen úgy, hogy nem önmagukban állnak, hanem általában családban élnek, de legalábbis kapcsolódnak a környezetükben másokhoz is. Az alkoholizmus érintettként vagy közvetve becslések szerint 3–3,5 millió embert érint Magyarországon. Komoly népegészségügyi problémáról van szó.
– Mit jelent a „nem egészséges viszony”?
– Azt, hogy problémát okoz annak a kérdésnek az eldöntése, hogy igyak vagy ne igyak. Például már nem tudok otthagyni egy fél pohár bort vagy egy fél doboz sört, hanem muszáj meginnom. Azt, hogy az alkohol elkezd beszivárogni az életembe, míg főszereplőjévé válik: napjaim a köré szerveződnek, hogy hol, mikor, kivel tudok inni és milyen módon tudom ezt eltakarni. Ez a lassú belecsúszás, kontrollvesztés a függőség egyik legfontosabb jellemzője.
– Észleli magán az ember, ha elindul a lejtőn?
– A kockázati ivók nagyon ritkán veszik észre, hogy efelé tartanak. Érdemes figyelni a környezet tréfás (vagy épp komoly) visszajelzéseire. Erős felkiáltójel az ittas vezetés miatt elvesztett jogosítvány vagy az emlékezetkiesés egy-egy átmulatott este után. Gyakori, hogy egy idő után feszültségek alakulnak ki a kapcsolatokban, mert az alkoholhasználat miatt elmaradnak programok, sok estét tölt házon kívül az illető, a pénztárcán is érződik, hogy sokat iszik. Kisebb-nagyobb balesetek is érik az adott személyt: elvágja a kezét, lefejeli az ajtófélfát, legurul a lépcsőn…
– Hogyan zajlik ez a „belecsúszás”?
– A szociális ivástól a kockázati iváson át a függőségig egy általában több éves folyamat vezet. Nagyon ritka az, hogy azonnal, hogy gyorsan kialakul a függőség. Ez nem olyan, mint a heroin, hogy pár hét vagy hónap alatt függővé lehet válni. Ez általában férfiak esetében 10–15 év is kellhet, nőknél 8–12 évre becsülik most.
– Egyáltalán miért alakul ki valakinél függőség, és másnál miért nem?
– Ezt nem lehet egyetlen dologra visszavezetni, sem ok-okozati összefüggést felállítani. A szakma hajlamosító tényezőkről beszél, például a genetikáról, a szocializációról, a csoportnyomásról vagy épp pszichológiai tényezőkről. Statisztikailag az alkoholbeteg szülők gyermekei maguk is hajlamosabbak a függőségre. Az is igaz, hogy amibe kisgyermekként belenövünk, amit látunk, tapasztalunk, az meghatározó lehet a felnőtt életünkre, akarva-akaratlanul is visszaköszön önkéntelen reakcióinkban.
Újabb keletű megfigyelés, hogy ha a tinédzserkori kortárs közegben elvárás az alkoholfogyasztás, a dohányzás, akár a droghasználat, az nagyon könnyen norma lesz a kamasz számára. Az alkohol oldja a feszültséget, ezért sokan nyúlnak hozzá, hogy csökkentsék a szorongást, az önértékelési problémákat, a szociális bátortalanságot és egyéb belső személyes elakadásokat. Nem biztos, hogy ezek a tényezők külön-külön vagy akár együtt függőséget hoznak létre, de akinek az életében jelen vannak, annál sokkal magasabb az esélye a kialakulásának.
– Miért nem érzékeli mégsem a társadalom akkora problémának, mint más függőségeket?
– Tisztább pillanatokban azért minden alkoholfüggőség felé tartó ember szokta észlelni, hogy valami nem stimmel. Általában azonban a beteg tagadásban van, egyfajta realitásvesztésben, mert nagyon sok szégyen és bűntudat tapad a problémás alkoholfogyasztáshoz. Ugyanakkor körüllengi egy rossz fajta kedélyesség is: nemcsak elfogadott, sőt nagyon gyakran támogatott és elvárt az alkoholfogyasztás. Ezért nehezen kérnek segítséget az alkoholbetegek. Ismétlem: nem az alkohollal van probléma, hanem azzal, hogy hogyan, milyen gyakran, milyen mennyiségben használjuk, és főleg azzal, hogy mit csinál belőlünk.
– Milyen tünetei vannak a függőségnek?
– Az alkoholfüggőség nem mennyiségi kérdés, hanem olyan rendszeres és káros következményekkel járó alkoholfogyasztási mintázat, ami az egészségre, a kapcsolatrendszerre is kedvezőtlen hatással van. Nincs egyféle alkoholista: például a magasan funkcionáló jellemzően munka után rúg be, de másnapra kijózanodik, a szinten tartó sosem teljesen józan, de egyszerre nem iszik sokat, míg az időszakos alkoholistáknál az akár több hetes józan időszakokat totális kontrollvesztés követi. Árulkodó tünet a tolerancia növekedése: a megszokott adag már nem váltja ki ugyanazt a hatást, ezért egyre többet vagy egyre erősebbet kell fogyasztania az illetőnek. Tünet a sikertelen leszokási kísérlet is: megpróbálja az ember szabályozni a saját fogyasztását, de ez rendre csak időlegesen sikerül, egy idő után kudarcot vall. Vagy épp elvonási tünetek – diszkomfortérzet, ingerültség, nyugtalanság, szapora szívverés, verejtékezés, csúnyább esetekben izomremegés, nehézlégzés – jelentkeznek, ha nem jut hozzá az alkoholhoz. Előbb-utóbb beszűkül az életvitel, az értékes minőségi elfoglaltságok kikopnak, maradnak az ivócimborák vagy a magányos ivás.
– Hogyan lehet leszokni?
– A szakemberek inkább a felépülés szót használják, mert ez egy élethosszig tartó belső változási folyamat, nem ér véget a fizikai elvonási tünetek megszüntetésénél, a leromlott egészségi állapot javulásával. Előrelépés az önismeretben, a másokhoz kapcsolódásban, akár belépés a hit világába is. Szokták azt mondani, hogy „azért ittam, hogy ne kelljen fájdalmasan változnom, most pedig azért változok, hogy ne kelljen fájdalmasan innom”. Három dolgot kell „csak” megváltoztatni a felépülés során: a gondolkodást, a beszédet és a cselekvést, hogy ne száraz alkoholistaként éljem az életemet, hanem józan alkoholista lehessek.
– Mi a különbség a kettő között?
– Száraz alkoholista az, aki nem iszik, de nem is változik. Egy idő után egy elég fogcsikorgatós, nyomorúságos állapot ez. Olyan, mintha kirúgták volna a mankót a hóna alól, de nem kap helyette semmit. A felépülő vagy józan alkoholista az viszont megnyílik új dolgok felé, nem az ivás körül forog már az élete, jobban érzi magát nélküle, mint azzal.
– Mi ebben a lelkigondozás szerepe?
– Az addiktológiai konzultáns felépülési folyamat elején szokott jelen lenni, abban segítve, hogy irányba álljon a gyógyulás útjára lépett ember élete, elsajátítsa a józan életforma gyakorlati vonatkozásait. A lelkigondozó hosszabb távú kísérést is tud biztosítani: vele lehet olyan elakadásokról, fájdalmakról is beszélni, amelyek messze túlmutatnak a függőségen, de közvetve jelen vannak az alkoholfogyasztás motivációs rendszerében. Mondjuk így: a léleknek is gyógyulnia kell ebben a folyamatban, nem csak a testnek. Emellett én az önsegítő csoportokat is erőteljesen szoktam javasolni, mert az alkoholizmus az elmagányosodás betegsége, de a felépülési folyamat közösségi keretben a leghatékonyabb.
– Említette a családtagokat is. Őket hogy érinti ez?
– A korszerű terápiás megközelítések nem elszigetelt, egyéni problémaként látják az alkoholbetegséget, hanem rendszerhibaként, ami nagyon megterheli a családot, a társ és a gyerekek is sérülnek miatta. Fontos tisztázni: egy adott személy alkoholproblémájának a megoldása nem a családtagjai feladata. Sokszor magukra veszik, és óhatatlanul egy kodependens, társfüggő viselkedésmódot sajátítanak el: aránytalanul nagy felelősséget vállalnak át a beteg helyett. Kimentik a főnökénél, a gyerekek előtt próbálják leplezni, ellátják itallal.
– Ők milyen segítséget kaphatnak?
– A bentlakásos terápiák szinte mind kérik a kísérő hozzátartozó megjelenését, és javasolják a hozzátartozónak is az önsegítő csoportok vagy egy egyéni konzultáció használatát. Egyrészt azért, hogy megértsék ezt a betegséget, másrészt meglássák a saját szerepüket ennek a helyzetnek a fenntartásában, és főleg, hogy hogyan tudnak változtatni ezen. A gyerekek számára szintén létezik már önsegítő csoport. Mindenképpen magát a rendszert kell gyógyítani.
